Dr. Nagy Zsolt

fogorvos, előadó és a budapesti Differental Fogorvosi Rendelő alapítója és társtulajdonosa

Dr. Nagy Zsolt fogorvos, előadó és a budapesti Differental Fogorvosi Rendelő alapítója és társtulajdonosa. Több mint 16 éves tapasztalattal rendelkezik az esztétikai és helyreállító fogászat területén, különös fókusszal a digitális munkafolyamatokra – beleértve az intraorális szkennelést, a CAD/CAM technológiát és a jawtracking rendszereket.

A Semmelweis Egyetemen szerzett fogorvosi diplomát, majd szakvizsgázott konzerváló fogászat és fogpótlástan területén, végül ugyanitt szerezte meg a PhD-fokozatát is. Előadóként és opinion leaderként működik együtt az Ivoclar és a Modjaw cégekkel, valamint aktívan részt vesz a posztgraduális képzésben is.

A Magyar Digitális Fogászati Társaság tiszteletbeli tagja, valamint hivatalos előadója a nemzetközi Digital Dentistry Society-nek. Tudományos munkássága eddig több mint tíz nemzetközi, lektorált szaklapban megjelent publikációban jelent meg, főként a digitális fogászat legújabb technológiáival kapcsolatos kutatások témájában.

Következő eseményei

Digitális fogászati kompetenciák asszisztensek, szájhigiénikusok számára (Sopron)

Tematika:Regisztráció: https://fogaszatiaruhaz.hu/spg/857979/Sopron-2026-04-24 A kurzus szervezője: RAAB-DENT Kft., mint fogászati kereskedő és DentOwl Group Kft., mint felnőttképző, B/2022/001508 nyilvántartási szám alatt a felnőttképzők nyilvántartásába bejegyzett gazdálkodó szervezet Szabadon választható elméleti továbbképzés egészségügyi […]

25.000 Ft
Tudj meg többet »
Hotel Fagus Sopron **** Conference&Spa, Ojtózi fasor 3.
Sopron, 9400 Magyarország
+ Google Térkép

Dr. Nagy Zsolt képzései

Digitális fogászati kompetenciák asszisztensek, szájhigiénikusok számára